A 10 leggyakrabban elkövetett hiba a kertben |
2011. szeptember 06. kedd |
Azt hiszed, hogy mindent megteszel a kertedben, a növények mégsem érzik jól magukat? Nem elég igényesen megtervezni és megépíteni a kertet, legalább olyan gondossággal szükséges a későbbiekben ápolni, hogy megőrizhessük a pompáját több hónep, év után is.
1. Ültetési távolság
Saját kivitelezésű kertekben gyakori hiba, hogy a tulajdonosok az aprócska fákat, cserjéket túl közelre ültetik, mind egymáshoz, mind pedig az épületekhez és néhány év múlva a „dzsungel” egy részétől kénytelenek megszabadulni. Az ültetési távolságokat a növények végleges méretének, és az elérendő hatás (sövény, szoliter) ismeretében kell megállapítani.
2. Ölhet a meszes talaj
A faiskolákban egymás mellett sorakoznak a csodaszép növények, azt azonban a legtöbb helyen nem kötik az ember orrára, hogy vannak olyan fajok, amelyek kerti körülmények között szinte meg sem élnek. A mészérzékeny vagy mészkerülő növényekkel pedig ez a helyzet. A kisebb növényeket még tarthatjuk megfelelő talajjal megtöltött dézsában, kisebb helyen a talajt is kicserélhetjük, a nagyobb termetű növények viszont hosszú távon pusztulásra ítéltetnek. Mészkerülő fajokat tehát csak akkor vásároljunk, ha gondoskodunk a megfelelő talajról, vagy csak időlegesen szeretnénk gyönyörködni bennük.
3. Túl kicsi virágtartók
Virágtartók tekintetében fontos szempont a forma és méret kiválasztása. A formának harmóniában kell lennie a növény külső megjelenésével, gyökérzetének, hajtásrendszerének elhelyezkedésével. Méretének a dísznövény igényéhez kell igazodnia. Stabil legyen beültetett állapotban, ellenkezőleg az első szélvihar után pótolnunk kell.
4. Repedt cserép
A legjobb talán a terrakotta cserép, mely akár hosszú éveken keresztül is szolgálni fog majd minket, szemben a hulladékokból préselt műanyag edényekkel, melyek a napon néhány év alatt tönkremennek.
5. Kerülendő szépségek
Egyes növényekkel nem annyira esztétikai, mint inkább egészségügyi problémáink lehetnek. Bármennyire is szép például a tiszafa, ne ültessük kertbe, ha gyerek is van a háznál, ugyanis a növény erősen mérgező. Egyedül a mutatós, piros magköpeny nem okoz mérgezést, a benne lévő mag viszont toxikus. Az egynyári dísznövényként ültetett impozáns ricinus is teljes egészében mérgező. Persze rengeteg olyan dísznövény van, amely egyébként toxikus, csak ennek a kettőnek van olyan magja vagy termése, amely kifejezetten kínálja is magát.
6. A metszés időpontja
Általában a korai metszés előnyösebb, mint a kései, azonban előfordul, hogy a kései metszés indokolt. Korán metszhetők a védett lejtőkön települt ültetvények, a hidegtűrő és a későn fakadó fajták. A kései metszést alkalmazzuk az áprilisi fagyok ellen, ha a termesztett fajták fagyérzékenyek, s különösen, ha az ültetvény völgyben, fagyzugos helyen létesült. A metszetlen, függélyesen álló vesszők felső részén törnek először elő a hajtások, az alsó rügyek alvó állapotban maradnak. Ha bekövetkezik a fagy, akkor a vessző zsenge hajtásait teszi tönkre, a rügyek zárt állapotban védve maradnak. A veszély elvonulása után a vesszőt megmetsszük.
7. Túl kevés vagy túl sok öntözés
A telepített cserjék és fák a telepítés után legalább még két évig intenzív fenntartást igényelnek, alapszabály: inkább ritkábban, de nagy vízadagokkal öntözzünk. A legjobb megoldás az autómata öntözőrendszer használata.
8. Nem megfelelő növényvédelem
Ahelyett, hogy veszélyes, mérgező és drága rovarirtó szereket tárolnánk otthonunkban, előállíthatunk házilag is olyan szert, amellyel hatékonyan megvédhetjük növényeinket a kártevőktől. Ezek gyorsan és egyszerűen elkészíthetőek, biztonságosabbak és olcsóbbak, mint a kereskedelemben kapható változatok, ráadásul környezetbarátok.
9. Napos vagy árnyékos?
Fontos a növények ismerete: mit szeretnek, hogyan érzik jól magukat, mennyi a fényigényük. Mindig ügyeljünk arra, hova is ültetjük/tesszük a növényt!
10. Zöld gyep
A nyári viszontagságos időjárás mellett a gyep kiszárad, megsárgul, foltos lesz. Fontos szabály, hogy az ápolási munka nemcsak nyírásból és az öntözésből áll, ugyanannyi gondot kell fordítani a tápanyag-utánpótlásra, a gyomlálásra, valamint a kár- és kórokozók elleni védekezésre egyaránt.
+1. Az eldugult csatornákat, lefolyókat mindig tisztítsuk meg a levelektől!
|