advert 1
advert 2
advert 3
Adventi koszorúk
2010. november 21. vasárnap

  Az adventi koszorú hagyománya az ősi időkben gyökerezik. És, bár mára már sok helyütt elveszítette eredeti tartalmát, gyönyörű karácsonyi dísz. Jövő vasárnap kezdődik az Advent, azaz a karácsonyra felkészülés időszaka, és erre az időszakra egyre többen készítenek adventi koszorút otthonukba.

 

 

 

Egy kis történelem

 

  Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.

 

  Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A hagyomány szerint három darab lila és egy rózsaszín gyertyát kéne elhelyezni a koszorún. A lila szín a keresztény hagyományban a bűnbánat színe, amit a nagyböjt folyamán szintén előszeretettel alkalmaz több felekezet is. Az advent során ugyanis ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint tavasszal húsvét előtt. A négy vasárnapból a harmadik azonban kis szünetet jelent az önsanyargatás közepette, ekkor a küszöbön álló ünnep fölött érzett öröm kerül előtérbe. Ezt fejezi ki a rózsaszín gyertya.

 

 

Végtelen variáció

 

 Régen az adventi koszorúnak állandó kelléke volt egy fenyőkoszorú és négy darab gyertya, de ma már ez is a készítő fantáziájára van bízva.

 

 Nem kell nagyon színesnek lennie ahhoz, hogy csodálatos legyen: világoskék és ezüst jégkristályok díszítik azt a koszorút.

 

 

 Zöld-fehér koszorú klasszikus formában.

 

 

 Hólepte koszorú apró hungarocell gömbökkel és vattapamacsokkal.

 

 

 Cukorkák, kekszek és diók - felidézik gyermekkorunkat.

 

 

 Adventi koszorú gombákkal és csipkével bevont mini gyertyákkal - mint a mesében.

 

 

 Igaz, ez egy tipikus amerikai koszorú a dollárral és a popcornnal a háttérben, de a színes csillogó kis díszek még a gyerekeket is elűvölik.

 

 

 

 Ez a koszorú nem igényel zöld alapot.

 

 

 Madárlátta koszorú:)

 

 

 Rendhagyó forma uszadékfán!

 

 

 Zöldséges karácsonyi díszekkel kizárólag konyhába.

 

 

 Az ősszel gyűjtött tobozok remek alapanyagot biztosítanak, csak le kell fújni őket fehér, vagy ezüst festékspray-vel. Érdekes megoldás a négy különböző színű, méretű és formájú gyertya is.

 

 

 Kis agyagcserépbe ültetett gyertyák puszpánggal és karácsonyi gömbökkel. Nem csak szép, hanem praktikus is, a tálcára helyezve könnyen mozgatható.

 

 

 Aki nem kedveli a hagyományos elrendezést, annak remek választás lehet egy ehhez hasonló.

 

 

forrás

 

 

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

szelibernadett


Ha Te is

- szeretsz szép dolgokat alkotni,

- szeretsz kreatívkodni,

- szeretnél magadnak igazi otthont, akkor összegyűjtöttem Neked rengeteg ötletet és inspirációt, hogy segíthessek.

  

Szeli Bernadett

szelidesign@gmail.com 

 



 

Ez a webhely cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Ha többet szeretne megtudni a sütikről, azok kezeléséről és letiltásáról, olvassa el a kapcsolódó tájékoztatót: cookiepolicy.

EU Cookie Directive Module Information