advert 1
advert 2
advert 3
Halloween parti dekorációi
2010. október 29. péntek

  Ma már hazánkba is begyűrűzött a Halloween partik népszerűsége. Az amerikai rajzfilmeken felnövő gyermekeink nem igazán értik, hogy Mindenszentekkor miért egy tumultuózus temetőbe megyünk borongani, amikor máshol ilyenkor vicces, félelmetes jelmezekbe bújva ünnepelnek?

 

 

 

  

  Nem tartom tiszteletlenségnek az ilyen fajta partikat, hiszen ennek is meg van a történelmi, vallási háttere, csak a keresztény egyház változata sikerült ilyen szomorúra. Ha úgy gondoljuk, hogy engedünk a nyomásnak, és – amellett, hogy a szokásos mécsesekkel tiszteletünket tettük a temetőben – a parti mellett döntünk, akkor alaposan fel kell készülnünk!

  Jelmezes partiról lévén szó, mindenképpen érdemes néhány álarcot, köpenyt, varázslókalapot pluszban beszerezni, ha valaki mégis jelmez nélkül érkezne, ne lógjon ki a sorból.

 

  A lakás feldíszítéséhez a fekete-narancs krepp-papír girlandok mellett lufikat, fonalból csomózott gigantikus pókhálókat alkalmazhatunk, ilyenkor nagy hangulatkeltők lehetnek a gyermek kacatjai közül előkeresett műpókok és társaik.

 

Hogy még mivel dekorálhatunk? Íme néhány ötlet:

 

A dekorálást már kezdhetjük a bejáratnál.

 

 

 Akár még a garázst is kidekorálhatjuk fekete macskával és denevérekkel.

 

 

 A csupasz üvegfelületekre könnyen rajzolhatunk, vagy fekete papírból készíthetünk mutatós képeket.

 

 

 

 A vendégek üdvözlésére készíthetünk Halloween koszorút pomponokból rémisztő(?) szemekkel.

 

 

 Papírból készült ez a csupasz fa.

 

 

 A tök elmaradhatatlan kellék, ez egy kicsit mókás formában.

 

 

a

 A világító múmia golyók elkészítéséhez lufi szükséges és papírmasé techinka.

 

 

Kísérteties a pókháló a kanapén.(thelennoxx)

 

 

Ez nagyon eredeti. (thelennoxx)

 

 

 A kerti kövek is tökéletes alapjai lehetnek a csontváz fejeknek.

 

 

 A virágcserepekre könnyű festeni.

 

 

 A gyertyatartó elengedhetelen kelléke a partinak.

  

 

forrás, képek

 

 

 
Hozzászólások (1)
1 2010. november 03. szerda
mária
Bernadett ! Ez bombajó!

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

szelibernadett


Ha Te is

- szeretsz szép dolgokat alkotni,

- szeretsz kreatívkodni,

- szeretnél magadnak igazi otthont, akkor összegyűjtöttem Neked rengeteg ötletet és inspirációt, hogy segíthessek.

  

Szeli Bernadett

szelidesign@gmail.com 

 



 

Ez a webhely cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Ha többet szeretne megtudni a sütikről, azok kezeléséről és letiltásáról, olvassa el a kapcsolódó tájékoztatót: cookiepolicy.

EU Cookie Directive Module Information