advert 1
advert 2
advert 3
Természet ihlette képek
2010. október 18. hétfő

  Az ősz eljöttével magunk is dekorálhatjuk otthonunk falait, és ebben az esetben biztosan találunk olyan mintát, ami tetszik, és ha mi készítjük el a dekorációkat, akkor a színek is összhangban lesznek a lakás meglévő színeivel. Sőt, még a gyerekek is szívesen segédkeznek ezek elkészítésében.

 

 

 

 

 

 

 

 Zsanérral összefogott képkeretekre ragaszthatunk őszi mintájú képeket, vagy képkeret hiányában harmonikaszerűen összehajtogatott papírlapokra.

 

 

 Hobbiboltokban kapható kis medálalapokra rajzolhatunk, ragaszthatunk őszi mintás képeket.

 

 

 Igaz nem hinném, hogy van, aki gyűjtené az ékszeres dobozokat, de akár gyufásdobozokkal is megvalósítható a képen látható összeállítás.

 

 

 Bátran használhatjuk az otthon fellelhető kiegészítőket is képkeretként, mint a képen látható fogasokat.

 

 

 Néhány üvegpohár és pár színes kép csodákra képes.

 

 

 A falra nem csak festhetünk, hanem rajzolhatunk is, vagy textilből összerakott képet is felragaszthatunk.

 

 

 Textilekből még komplett kollekciókat is készíthetünk.

 

 

 Aki a hagyományos képkeretek híve, annak sem kell lemondania az őszi dekorációkról, sőt...

 

 

Különböző színű karton levelekből pompás kompozíciót alkothatunk.

 

 

 A színes préselt leveleket beilleszthetjük a keretekbe.

 

 

 Akár 3D-s képet is készíthetünk a természet kincseiből.

 

 

 Egyszerű, mégis gyönyörű a felfűzött színes levelekkel alkotott kép ezen a kandallópárkányon.

 

 

 

forrás1forrás2

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

szelibernadett


Ha Te is

- szeretsz szép dolgokat alkotni,

- szeretsz kreatívkodni,

- szeretnél magadnak igazi otthont, akkor összegyűjtöttem Neked rengeteg ötletet és inspirációt, hogy segíthessek.

  

Szeli Bernadett

szelidesign@gmail.com 

 



 

Ez a webhely cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Ha többet szeretne megtudni a sütikről, azok kezeléséről és letiltásáról, olvassa el a kapcsolódó tájékoztatót: cookiepolicy.

EU Cookie Directive Module Information