advert 1
advert 2
advert 3
Hétvégi DIY projekt: Napernyő tartó
2012. május 11. péntek

  Egy valamire való napernyőt már bárhol olcsón beszerezhetünk, legyen akár fém-, vagy favázas. Azonban a napernyőhöz egy talp is szükséges, ennek ára viszont sokszor a napernyő többszöröse. Legalább is, amelyik ki is néz valahogy. Ennek folytán akadtam az alábbi ötletre, mely viszonylag könnyen kivitelezhető, és talán szebb is, mint az üzletekben kapható snassz napernyőtalpak, nem utolsó sorban kevesebb pénzből is kihozható.

 

 

Észrevetted, milyen jól beleolvad a környezetébe?

 

 

  Az alapelv egyszerű: egy nagyméretű kaspóba, virágcserépbe rögzítsük a napernyőnket, melyet utána virágokkal beültethetünk. Fém vagy műanyag cső szükséges a fix tartóhoz, és fontos, hogy erősen rögzítsük azt a virágtartóhoz. Le is csavarozhatjuk is. A megfelelő súly és a vízelvezetés érdekében a cserép aljában nagyobb, majd kisebb köveket tegyünk, erre kerül a virágföld.

 

 

 

 Ha van rá módunk, a rögzítendő csövet a kaspó aljába is betonozhatjuk, ekkor is érdemes pár lyukat hagyni a pangó víznek. Így elegendő egy kevés homok az legalsó réteg helyére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerinted is jól néznek ki? 

 

 

Nekem 3.000-ből sikerült megvalósítanom. Ha nem felejtem el, lefényképezem és felteszem.

 

 

forrás

 

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is:

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

szelibernadett


Ha Te is

- szeretsz szép dolgokat alkotni,

- szeretsz kreatívkodni,

- szeretnél magadnak igazi otthont, akkor összegyűjtöttem Neked rengeteg ötletet és inspirációt, hogy segíthessek.

  

Szeli Bernadett

szelidesign@gmail.com 

 



 

Ez a webhely cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Ha többet szeretne megtudni a sütikről, azok kezeléséről és letiltásáról, olvassa el a kapcsolódó tájékoztatót: cookiepolicy.

EU Cookie Directive Module Information