advert 1
advert 2
advert 3
Különleges szilveszteri dekoráció
2011. december 27. kedd

  Ha nem is “piros betűs”, de mégis egyik fontos ünnepünk a szilveszter. Bár sokszor megfogadjuk, hogy nem csinálunk belőle nagy ügyet, hiszen elég volt a karácsonyi felhajtás, és hát volt meg lesz is még ilyen, és csak öregebbek lettünk, stb. Aztán valahogy mégis úgy alakul, hogy készülünk rá, mert átjönnek a barátok, a család, vagy mi megyünk át, vagy étterembe megyünk ugyan, de másnap új esztendőt köszönteni jönnek vendégek. Szóval így vagy úgy, mégis csak készülünk rá...

  

  A szilveszter előnye, hogy semmilyen kötöttséggel, fix forgatókönyvvel nem jár. Lehet szűk körben, vagy nagyobb társaságban, otthon, vagy vendégségben, komoly dekorációval, de dekoráció nélkül is készülni rá. Lehet a menü csak virsli és lencseleves, de lehet büféjellegű is, sok finomsággal.

 

  A legfontosabb szilveszteri tipp, akár nálunk, akár másnál van a buli, hogy előre szerezzünk be mindent. Mindent, ami a főzéshez, italozáshoz, bulizáshoz kell. Hiszen nincs kiábrándítóbb annál, mint amikor az év utolsó napját is bevásárlással, sorban állással kell tölteni. Készüljünk fel továbbá arra is, hogy szilveszterkor és másnap „hívatlan”vendégek  is beugorhatnak egy koccintásra.

 

Azaz legyen szilveszterkor:

 

  • Elegendő étel, amit nagyon gyorsan és könnyen el lehet készíteni, elsősorban egyszerű parti falatok, vagy tartalmas levesek. Ha nagyobb létszámra készülünk, inkább büfével várjuk a vendégeket, mint ültetett vacsorával, így a vendéglátó is tud szórakozni. A büféhez a meghívottak is járuljanak hozzá, ez csak szerevzés kérdése.
  • Elegendő ital (ez csak bevásárlás, esetleg behűtés kérdése, így nyugodtan férfiakra is bízhatjuk).
  • Jó minőségű pezsgő az éjféli koccintáshoz.
  • Finom, de egyszerűen elkészíthető édességek.
  • Ha partit rendezünk, legyen igény szerint dekorációs kellék és zene.

 

 

 És ha különleges dekorációra vágysz? Meríts ötletet az alábbi fekete-fehér kollekcióból! Elsőre kicsit merésznek tűnhet, de nagyon elegáns, és ünnepi hatást érhetsz el vele. Főleg, ha egy kis csillogást is viszel bele. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Ha időben megtervezzük az estét és elvégezzük a beszerzéseket, marad elegendő idő a stresszmentes előkészületekre és arra is, hogy kicsinosítsuk magunkat, feldíszítsük a lakást, vagy pihenjünk egy keveset.

 

 

képek, forrás

 

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal is:

 

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

szelibernadett


Ha Te is

- szeretsz szép dolgokat alkotni,

- szeretsz kreatívkodni,

- szeretnél magadnak igazi otthont, akkor összegyűjtöttem Neked rengeteg ötletet és inspirációt, hogy segíthessek.

  

Szeli Bernadett

szelidesign@gmail.com 

 



 

Ez a webhely cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Ha többet szeretne megtudni a sütikről, azok kezeléséről és letiltásáról, olvassa el a kapcsolódó tájékoztatót: cookiepolicy.

EU Cookie Directive Module Information